Külföldre
is segítek
csomagolni.

Budapesten élek és dolgozom, de nyitott vagyok a külföldi tervezőgrafikai trendek, megjelenések tervezésére. Korábbi munkáim főleg a fogyasztói kultúra és a csomagolás kapcsán jelentek meg. Mivel vevőként és eladóként is látom mindkét oldal elvárásait, e két világ között nagy empátiával és lényeglátással törekszem a minőségre. A logisztika, marketing terén tett utazásom nem múlt el nyomtalanul, hiszen közel
13 év szolgálat után a világképem is meg tudott újulni. A dizájn, grafika kapcsán gyermekkori álmomat sikerült valóra váltani. Korábban alkalmazásban, majd újabban megbízások útján több és több vevő érdeklődik munkáimról, sikereimről. A Budapesti Kommunikációs Főiskola szervezésében nemcsak szakmát, de diplomát is kaptam tervezőgrafikus képesítéssel. Nem váratott sokat magára családi vállalkozásunk, az A1Vizual Kft. megalapítása. Főiskolásként én is csatlakoztam a diákmunkások sorához, sok üzletfejlesztési kurzuson vettem részt nagy lelkesedéssel. Ezek egyike volt Antall József START UP szeminárium sorozata, ami egy tudásközpontot tett elérhetővé társaimnak és nekem. Jövőmet tervezve háromféle cloud programba fektettem be az időmet. Időm nagy részét mégis a nekem legkedvesebbekkel: családommal és ügyfeleimmel töltöm el. Személyes életutamban a múltbeli hibákból tanulva szeretnék fejlődni. Vevőkhöz kapcsolódásaim, iparági ismereteim segítenek egy színes, széles vásznat megalkotni. Ki az a Grafifruska? Dióhéjban: vizuális gondolkodó, állat rajongó, vállalkozó, valaki, aki valakivé szeretne válni, egy perfekcionista, egy startupok felé kacsintgató, mindig új utakon lépegető anya és szakértő. Sikerülni fog? Remélem! Mint mondják, a békés tenger nem nevel ügyes hajósokat. Tengerből nem sok maradt, de a hajóm minden nap új kihívások felé sodor.

Design profiktól

Tizenöt év tapasztalat.

Nemzetközi piac ismerete

Világtrendek - másképpen.

Légy kreatív!

A gondolatoddal teremtesz

Ha elakadtál, olykor jól jön egy profi segítő. Ötletek tesztelésével, tanácsadással és a kezdeti látványokkal segítek szárnyakat bontani.

Értékesítési trükkök tucatjait ismertük meg az elmúlt másfél évtized alatt. Jól jönne némi segítség, ugye?

Nyűgözd le őket!

Foglald el a nagyvilágot

A mértani pontossággal tervezett látványok világában nemcsak a milliméterek, de a megtett mérföldek is számítanak. Még akkor is, ha ezek a lépések kezdetben bátortalanok. Arculati kiskáté és szabványok birtokában minden tanusítványnak megfelelünk.

Innováció az üzletben

Külcsín és belbecs - kéz a kezedben

A tartós élelmiszerek, ruházatok, kiegészítők és nagyáruházi forgalomba kerülő termékek mindegyike élvezheti gondoskodásunkat.
Kézzel készített, egyedi látvány lesz a legjobb szószólója. Ki ne szeretne önmagának élményt adni? Van-e bárki, aki kizárja életéből az érzékeket?
Kicsi és nagy széria, tömeges és egyedi gyártásra, nyomdakész formában alkotom meg.

Gyors ügyintézés
kiváló minőségben!

keződknek
és márka képviseleteknek
Translate »